Mári néném

Mikor meghalt, megállt az óra,

Az örök mécses kialudt.

Fehér ruháját rája adták,

- Szolgálólánya volt az Úrnak -

S tudta, hogy e világ hazug.

„Etelka” volt legszebb regénye,

A legszebb képe ó fametszet,

Melyen a sarlós holdon állott

- S az ős kígyó farkát tapodta -

Mária, anyja kegyelemnek.

És titkos, távol férfihőse

A kapitány, martír Sebestyén,

Fához kötözve, égre nézve,

Míg az arany nyilak piros rést

Hasítnak boldog, ifjú testén.