MÁRIÁHOZ.

Nézz széjjel még e szép világon,

Ugy is végkép idehagyod!

Csak sejteni s nem látni enged

Azontúl rácsos ablakod!

S barátodtól fogadd el e dalt...

Bár benne más hang zengene!

S ne volna, int most, búcsu-ének,

Holtat kisérő gyász zene!

De míg mennél: járd be a halmot,

A koronás, bükkes tetőt;

Nézd: a rónán felcsillogó tó

Vidéke tarka képet ölt!

Szellő s illat míg váltva csap meg:

A völgybe szállj le egyedűl:

Hol csermely fut, madár dalolgat,

S a lombok közt le s felmerűl.

A harmatos, hüvös korányon,

Menj el kerted virágihoz;

Merengj az esti fényen, amint

Bércet, felhőt bearanyoz.

Virassz fenn csendes tiszta éjben...

Várd meg, midőn fölkél a hold,

És újabb bájt a bájos éjhez

Távol szóló furulya told.

Olvasd meg a költőknek álmát,

Előttök tárd fel kebledet!

Hallgasd a boldog ifjuságot,

Midőn vigad, midőn szeret.

Hajolj le a játszó gyerekhez,

Nézd kisdedével az anyát;

Szived kérdezd ki mindezekről,

S figyelj reá: mily hangot ád!?

Ha mindez már lelkedre nem hat,

S nincs érdeke, nincsen szava

Az életnek s a szép világnak,

Mely kötne, mely marasztana;

Ha könybe már nem lábad a szem,

E földet únó tiszta menny...

Melyet javall az ég sugalma:

Menj a pályán, leányka, menj!

Mondod: hogy ott is kék az égbolt,

Madár ül a fán, zengve dalt,

Fut a csermely, nyilnak virágok...

- Oh hölgy, magad ne csald, ne csald!

Csudáival a nagy természet

Ugy hat reánk, ugy szép nekünk,

Ha keblünkben szint’ oly világ van

S vágyunk, remélünk, szeretünk.

S majd amidőn a szent küszöbre

Teended oh hölgy! lábadat:

Sajgó érzésed a világra

Hagyd künn, hol a világ marad!

Ha titkos bút viszen be lelked:

Bevitte a vészes magot,

Melyből midőn koránse vélnéd,

A megbánás fölsarjadott.

Ha megzendűl a néma boltív

- Halk mélán szól az orgona, -

S oltár elé szent társaiddal,

Áhítatos lélek vona;

Vagy celládban, szűk mécsvilágnál

Az éj bus hangulatba ejt,

S martírok képe néz a falról,

Kik itták a méreg-kehelyt:

Óvd lelked a kisértetekről!

Mely minket itt nyugtat, vezet:

Gonosz, bűnös játékot űzne

Emlékezet, remény veled!

Szalasszon egy sohajt ki ajkad,

Könyűd titkon perdüljön el

Sorsod miatt, vagy földi tárgyért:

Hogy vétkes légy - a perc közel!

Ifjú vagy még, maradj közöttünk!

Az életnél mi édesebb?

Szép lelked azzal is kibékül,

Mi rajta folt, mi rajta seb;

A szélvész port szór önmagára,

Tisztán megy a lágy fuvalom;

Élj és békülj ki tenmagaddal...

A földön sok gyönyör vagyon!