Mariane’ haláláról.

Most o! Mariane! halálodnak

éneklek egy odátskát,

ha zokogásim bús hangomnak

el nem borittyák folyását.

Mennél édessebb volt szerelmed,

annál nagyobb most gyötrelmem!

Elöttem van naponkint képed

‘s naponkint meg-újjúl sebem.

Ah! látlak sokszor, mint feküdtél

hideg veréttékedben,

erőt magadnak hogy gyüjtöttél,

hogy el-bútsúzhass ölemben.

O! mint könyveztél esetemre,

gyászos búmat mint sajnáltad.

Ne sirj! ne sirj! ez kétszerezve

volt hozzám utolsó szavad.

Eszembe jön, mint sétálgattál

vélem a’ ligetekbe

‘s ha el-mentem, mint szomorkodtál

viszsza kivánván öledbe!

Mint örültél, ha meg-érkeztem

kérvén, hogy maradjak nálad,

ah! most is kész halálra szivem

hogy legyek örökké nálad.