Maris

Cselédünk volt. Olyan, mint a többi,

Paraszti, dolgos. Nótákat dalolt.

Vasárnap hosszan szokott fésülködni:

Kimenő napja volt.

Egy katonát szeretett, aki hozzá

Három nagy évig hűséges maradt

S ki szép levelet küldött neki százat,

Virágos, rímes szavakat.

Vasárnap volt, kora tavasszal,

Maris a konyhában fésülködött,

Álmosan, lustán s álmodozva babrált

Nagy, kenderfürtei között.

Én, kisfiú, egy levelet betűztem,

Becéző szókat, szerelmes igéket

S ahogy a nagy, beszédes csöndben ültem,

Kezem mezítelen vállára tévedt!

Megcsapott nehéz illata hajának,

Rózsás színű lett tőle a világ

És gyermekszívemben tüzesen, lágyan,

Egy érintésre, egy cirógatásra

Fölbúgtak az első melódiák!