Márványtömb

Áll formátlanul, faragatlanul:

Nyers, puszta kőtömb, szikla-hatalom,

A művésszel áll szemközt zordonul,

Ki tépelődik már az Alakon.

A felszikrázó márványereken

Sivár, kietlen dac vonaglik át,

A kő, s a lélek perbeszállni kész:

Vajjon ki nyeri meg ezt a csatát?

A művész büszke homloka mögött

Bontakozik fénylőn egy istenarc,

A természet, az ős márvány tagad:

Ember, minek az egetvívó harc?

A véső cseng és döng a kalapács,

A márvány tűr és konokul kacag,

Egy elhibázott mozdulat csupán,

S a formán újra úr az ősanyag.

A véső cseng és döng a kalapács,

Tán - évekig - míg elkészül vele,

Talán a márvány istenarcot ölt,

Talán a művész elpusztul bele.