MÁTYÁS KIRÁLYRÓL.

Ég már az őrtüz, lángok cikáznak

Erdős tövénél a Hargitának.

Hazug beszéden kapván a székely,

Táborba szállott oktondi ésszel!

Világol a völgy, - fenn barna éj függ, -

Sátor gyanánt áll a terepély bükk;

Sok harci szerszám megtámogatva,

S zagyván szedett nép tanyáz alatta.

Felbolygatott nép ravasz vezérét:

Ott látni Fancsit, Kérdezve néz szét,

Szűk udvarában tábor-tüzének,

Körébe amint többen gyülének.

,Vezér uram hé! minket kegyelmed

Felkölte sok szép igéret mellett!

Kellő a szép szó, de jobb a hadd lám

S ha menne a ló, mért tartja zablán?’

»Zsákmány s dicsőség, derék vitézek!

Mit én igérek s szerzek tinéktek!

De nem siettem, - jó néha a les,

Hogy igy a koncért bizton kitörhess!

Fel most, ki méltó a hősi címre!

Velünk a sors is -! halljátok íme:

Kettétört a kard, mely szabna törvényt...

- Mátyás királynak halála történt!«

E szóra csend lesz, nagy lárma volt bár,

S mint ki roszul hall és ujra szót vár;

Merőn függ a nép vezére ajkán...

- Kétkedve rázván fejét akarhány.

S egy ösmeretlen rögtön előlép,

- Sisak-rostélyzat borítva képét, -

És mond: - ki eddig csak nézte szótlan -

»»Budán halott van! - halott valóban!««

Ama hazug hírt most gyártva épen,

Meghökken Fancsi, - s felnéz sötéten;

Mi ez? ellenség, avvagy barátja,

Magát ki ekkép dolgába ártja?!

Ha cáfol: vágást vágás előzne,

De még bizonylás! kezd fázni tőle...!

S vakösvény e szó: - sürűbe veszvén, -

Budán halott van! vigyázat! ez kém...

»S honnan vitéz úr? - mond Fancsi gőggel, -

- Mely sok vak embert, vesztére tőlt el! -

S ha meg nem sértem, hová törekszik...?«

»»Budáról jöttem s épen csak eddig!««

»Ugy hát, ha zsákba macskát nem árul:

Tán többet is tud Mátyás királyrul?«

»»Tudok! - ki békén s harcban kisértem,

Ösmerve vágyat s titkot szivében!««

»Hohó...! s nem a szót mit ép kiejte?

- Azaz ha holtnak fordulna nyelve -«

»»Lehet! - mert hidd el felőle szentül:

Szózatja könnyen füledbe csendül!««

»S mind ennyi...« - »»Oh nem! még hátra van sok!

- S a hang mely nőtt... nőtt... most szinte harsog -

Tudom: hüséget mikép jutalmaz,

S mit nyer ki vétett: a pártos, a gaz!

Mint mondta, mondom: nincs semmi drága!

Éltem, nyugalmam népem javára!

S ki rút zavargást tudsz bé hüségbe:

Hallj szót galád fő, és ronda népe!«

Zaj kél. Vezér s had most már sokat hall; -

»Ki vagy? halál rád...! föl a sisakkal...!«

»»Legyen! nagyon jó ha láttok s látlak:

Nos...! engem hínak Mátyás királynak!««

S hogy a sisakróst egymásra csesszen;

Vésznél e halk nesz szól rémesebben...

Igen sok egy perc, hogy összefagyjon

A szivben a vér, a szó az ajkon!

S hozzá a vakhit még rémeket told;

Lángszem... fehér arc...! élő-e, vagy holt!?

Élő-e, vagy holt, ki így betoppan...?

S félni miképen kell tőle jobban...!?

»»Mily sok derék tölgy! dús lombja zöldel...

Ha megrakatnám gonosz gyümölccsel...!

Legfőbb helyet fenn, a főnek adván:

De... most az egyszer kegyelmem a fán!««

Babért ohajtván e had vezére:.

Utját ki állná? hadd fusson érte!

És ennyi harcvágy, csatázni mely kész:

Azon segítünk, hogy kárba nem vész.

A lengyel úgy is a magyarra felkelt,

Mentek rá rögtön! nem várva reggelt!

Székely! ha szablyád megülte rozsda:

Kifényesülhet majd vérbe mosdva!

De székely harcolj! harcolj vitézűl!

Mig vérpatak foly holtak szivébűl...

Előre mindig...! ki hátra-fordúl:

E képre bukkan, - s jaj lesz azontúl!

És tudni, székely! javadra lészen:

Hogy nyitva, hunyva jól lát e két szem!

Akárhol a fej, de gondja itt jár...

S Mátyás király él, ha meghal is bár!