MEA: SZÁZADSZOR

Friss parfőmöt cseppentek ma szivemre

s eldörzsölöm rajt félve, finoman,

multak ködéből való ez az illat,

még, kifogyóban, néhány cseppje van.

Mindég gáláns és szép akartam lenni,

pazarlón szórtam én: mindég heves...

Igy ömlött el szerelmünk elixirje

s - mely téged hív - ma századik e vers!

Hívom tanunak szavaim szitáját,

e színehagyott holmit: agyamat.

Ó, hányszor simogattam két kezemmel

ó, hányszor kért: másoknak hagyjalak!

Hívom tanunak tollaim acélját,

mind néked zengtek, kérve, hogy szeress. -

Egy új sikoly, egy új parfőmcsepp... Semmi...

Csak én tudom, hogy századik e vers.

Mea: századszor veszlek a szivemre,

beteg rímekre bízva magamat.

Mint rossz hajóját a tenger kalóza

a szélre bízza, mely mohón dagad.

S e zordon stílű, kicsiny irodalmat

átkod kígyóbörébe kötöm én,

hadd sziszegjen lányságod rózsaszínjén,

mint lengek egy halálos ködön én.

Friss parfőmöt csöppentettem szivemre

és lásd: hogy szállt föl e fekete gőz

multak ködéből, illatos flaconból,

amelyben hervad tavasz, nyár és ősz.

És lásd: szívem falának tapétáit

fölszaggatá e keserű dalom...

Lapozz, lapozz e versekben szelíden:

a koporsóm ring minden oldalon.