Meddig élek?

Álltam süvöltő szélben

reggel hat órakor

a tisztás erdőszélen

és bekiáltottam a sűrűbe:

Kakukk, kiáltsd ki: meddig élek!

Álltam süvöltő szélben

reggel hat órakor

a tisztás erdőszélen

és élesebben csattant fel a hangom

Kakukk, kiáltsd ki: meddig élek!

Akkor a titkos rengeteg felett

fekete felhők furcsán tornyosultak,

mint felgomolygó áldozati füst,

s felkakukkolt a búgó jósmadár:

kakukk: ... – – –

Hangját a távol hegyek visszaverték

s egy pillanatra elfulladt a szél.

De nem hallottam semmit se tovább.

Villám ütött,

vagy más valami ért –

de görcsös ujjaimmal

betapasztottam zúgó fülemet

és arcra vágtam magamat

a fű felett

és simultam a széna-szagú földhöz,

reszkettem, mint a lázbeteg

és úgy éreztem, hogy alattam

a nagy mindenség átremeg

és nem tudom, hogy meddig voltam így.

Amikor talpra álltam,

mereven zárta titkait az erdő,

tagadón intett: többet nem beszél!

és úgy tetszett, hogy minden nagyon rég volt

és azúrosan sugárzott az égbolt

s a havasokból süvöltött a szél.