MEDDŐ SHIRÁZ

Odvas falak mély árnyéka verdes,

omladozások erdeje zúg:

dől, ami szép, ami jó, ami kedves -

ami hazug.

Marad a nyirkos, átkos sötétség,

marad a csalán, marad a gaz:

mind, ami rombol, mind, ami megver -

ami igaz.

És már a vakság fényét feledtem;

látlak, ó, látlak: meddő Shiráz!

Már csak az arcom, a vén, az ijesztő,

ha megbabonáz.

Pillám bezárul: nézem az arcom.

Nem kell tükör se, csak befelé:

s látok egy embert, ki mindent meglátott

errefelé és elfeledé

és eltemeté. Ó, eltemeté!