Medve-nóta

Fordul a világ, kiborúl alólam.

Megkapaszkodtam peremén egy dombnak.

Kis ház, börtönöm vagy-e? csillagnéző

tornyom-e? Barlang

kell a medvének, ha megunja táncát

a vásár padján s kiszökik magányos

bérc közé; mint én vonulok most tüskés

bérci-magamba.

Más vagyok mint más. Magasan, tüskésen,

így kell már élnem, s ha te nem volnál itt,

tán nem is látnék melegebb szemet zord

csillagokénál.

Más vagyok mint más. Minek is tagadnám?

Lásd, a föld kibillen alólam, és mint

visszatérő láz, kamasz éveim vad

gőgje megújul

s mindentől eltép. Köszönöm, hogy itt vagy.

Szólj egy szót, s én úgy teszek egy szavadra,

mint szökött mackó ha vidám kedvében

bércei közt új

táncra áll kétláb a vadonban; mancsán

zeng a cintányér ami rajta még; az

éji vándor hallja, megáll, s az erdő

titkain ámul.