Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok

Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok,

És nagyapám, a régi katona

hallgatja mosolyogva, boldogan,

sebforradástól lángol homloka

s én térde közt, hadarva szavalok,

hogy győznek mindenütt a magyarok.

Csak a szeme borul el néha kissé:

Jaj, meg ne tudja ez az árva gyermek,

hogy vannak messze, különös világok,

s aranyba nyílnak a versailles-i kertek,

jaj, meg ne tudja és ne lássa őket,

ne lássa fényük és ne hallja hangjuk,

a magyar szó a hét szilvafa alján

körötte most még mint tengermoraj zúg.

Óvjátok édesen az édes álmát,

mint álmát a szegény beteg gyereknek,

hogy meg ne tudja, élete nem élet,

és meghalt már, bár alig született meg.

Jaj, meg ne tudja, hogy hiába minden,

ha dalol és ha a távolba lát,

mert néma gyermek minden kismagyar,

s a Nagyvilág nem érti a szavát.