Még nem [1]

Ez a mosolygás ajkad szögletén

talán örömre, talán búra válik.

Hasonlót bárki hiába keres:

kicsit szomorú, kicsit gyerekes

és ez a legszebb, egyedül, halálig.

Előttem állsz és egyre mosolyogsz

olyan édesen, olyan igen szépen, –

s mikor dacom a mosolygásba halt,

nem kérsz egyebet, csak egy kicsi dalt

szendergő álmok riasztásaképen.

Szemedbe nézek némán, komolyan

és reszketve az eljövő, nagy lázon,

eloltom benn a lobbos tüzeket,

a forró csábra “nem”-et üzenek

és szép-szomorún fejemet megrázom.