Meg van írva

Keményen nem beszéltem senkivel,

És szigorún sem szólottam soha.

Nem háborított fel a vétkes vétke

S nem ingerelt az ostoba.

És legkevésbbé az ügyefogyott,

Aki két balkézzel és két ballábbal

Csak csetlik-botlik a világon által.

Magamba néztem, s láttam magamat,

S tudtam, hogy minden elrendeltetés,

S csak mondvacsinált szó az akarat.

Alárendeltje senkinek se voltam,

És én sem parancsoltam senkinek,

S legrosszabb lettem volna nevelőnek,

Mert semmi nevelésben nem hiszek.

Rólam is lepattant a nevelés:

Pusztába síró hang, kőbe döfött kés.

S lepattogott a pattogó beszéd

Mint sziklafalról a rálőtt serét.

Egy-egy halk, szelíd szó - néha - talán,

Mint zefír zengése citerán -

Az is csak úgy, minden szándék híján.

Ember nem nevelt, - a Végzet csupán.

Én egyéb nevelésben nem hiszek.

A bárány béget, s a kígyó sziszeg,

S nincs hatalom, mely más hangra tanítsa,

S az Isten irgalmatlan dicsősége,

Hogy minden meg van írva.