Megállt az óra

Megállt az óra, és a mutató

halotti csöndben a hatosra néz.

Az óra áll, mindíg hat óra van.

Bármit teszel, az inga meg nem indul,

és a finom üveglemez alatt

oly szótlanul-nyugodt, mint a halott,

kit a koporsó ablakán tekintsz meg.

Az óra áll. És száll a pillanat,

eltűnnek a napok, múlik az év,

a század, ezred és az óra áll.

Az illanó idő szívdobbanása

remegve lüktet által a szobán,

s nincs semmi, semmi nesz, csak némaság.

A rémes éjfél csöndje sem ilyen.

Vár a kerék. S a rozzant szerkezetből,

a poshadó tétlenség börtönéből,

az öröklét nyugodt fuvalma megcsap.

Az óra áll, mindíg hat óra van.