(Meghalt a nap)

Meghalt a nap. Bíborló glóriáját

A szürke árnyak tépdesik sután,

A nagy mezők most rágondolnak árván.

Nincs este még és már nincs délután.

Meghalt a hős. Szelíden és nyugodtan,

Mint hőshöz illő, némán elbukott,

Elment nagy tengerek mögé mosollyal,

Mely nem volt fájó és nem volt unott.

A város végén még az ég bíborban

Egy siető gázlámpás fénye lobban,

Mint a rivális, ki rég óta vár.

Irígyen, sárgán, félénk lámpalázban

Törött üveggel hunyorog magában.

De a halott nap őt nem látja már.