MEGINT PÁRIS FELÉ

Unt hegyek, kik maradtok

S elémkacagó völgyek.

Jaj, jaj, jaj,

Nincs akiktől búcsúzzak

S akiket üdvözöljek.

Lelkemen elhagyott táj

S közelgő: feketén ül.

Jaj, jaj, jaj,

Oktalan minden ország,

Ha az ember megvénül.

Rohanó vonatomból

Néha félve kinézek.

Jaj, jaj, jaj,

Öt év alatt vakult meg

Annyi látás, igézet.

Páris, Páris, mindjárt itt lesz,

Szépen, szerelmesen, lágyan,

Könnyesen és fiatalon

Valamikor hogy kivántam.

Hogy vigyáztam, hogy akartam,

Megindultan, vággyal telten,

Messze fényét, híres fényét

Önmagamtól irigyeltem.

Páris, Páris, mindjárt itt lesz,

De én mit akarok tőle?

Ni-ni-ni, már idelátszik

Fényköd-selymes szemfödője.

Fölcsillog az éges-égig

Én Párisom csillogása.

Óh, más Páris, most érkezik

Te régi gyerkőcöd mása.

Sebzett száz kézzel fogdos össze

Száz nagy polip, valótlan emlék:

Mintha nagyon sokan lesnének

S kergetnének egy bús estének.

Egek, be zűrös a világ,

Be bús az este, ami jön,

Mintha ezredmagammal lennék

S mintha mégis

Nagyon-nagyon egyedül lennék.

Se terv, se kedv, se pénz, se asszony,

Álomporoktól zúg a fejem,

Nincs, ami Párisban marasszon,

Nincs, ami életben marasszon.