MEGNYUGVÁS

Sivár gúny, zöldszemű irigység

Nem bánt többé s nem érdekel;

Az érdeklánc goromba fékét

Merész gyönyörrel téptem el.

Belátom, milyen dőreség volt

Kivánni, hogy a béna

S ónlábu légi táncba menjen

Vagy zengjen dalt a néma.

Megnyugszom benned. Változatlan,

Még egy könyűt morzsolva szét;

A zöldszemű, rút szörnyek ellen

Most egy talizmán bűve véd.

A sugár, mely égből aláhull,

Már nem vakít, nem éget;

Gyönyörrel szívom be a fényes,

Naptiszta, könnyü léget.

Nem bánt a csönd, nem bánt a lárma,

Rejtelmeid se, mély Magány!

Ne tudják soha meg, mi voltam,

Legyek nekik örök talány!

A fény örök forrása lelkem,

Önön lángomban égek;

Megvethetem - ó, milyen élv ez! -

E kapzsi, bárgyu népet.

A rágalom, a düh, a bosszú

Nekem csak játék, tréfaság;

Lelkemnek, e szabad világnak

Nem dúlja fel összhangzatát.

Lábam szilárd talajra ért már,

Szivembe szállt a béke,

Az örök Nap isteni arcát

Ringatja tiszta mélye.

Utálom a piac becsűsit,

Nem járok árnyékhír után,

Szivembe egy világot zárva

Osztatlan élek és magán.

A szeretet oltára lelkem,

Nem műhely ez, de szentély;

Oly misztikus, csodás a lángja,

Nekik örökre rejtély.

Kerüljetek, vásár bohóci,

Kaleidoszkóp-figurák,

Csillámai a tünde percnek,

Nem adva lételök urát!

Törvénytáblája én a Szellem

Hatalmas Istenének,

Állok parancsit átveendő

Hóreb-hegyén a létnek.

Élet mohói s létunottak,

Kisértet élv, szellemcsömör,

Én csak nevetlek, ó, beh jó, hogy

Bús árnyatok már nem gyötör!

Átfínomult e szervezet már,

Lehullanak a láncok,

Új szemmel, új érzékeimmel

Szabad hazámba látok.

A régi kapcsok bomladoznak,

A lélek immár égbe tör,

Bontakozik, mi rejtve munkált,

Ó, tiszta kéj, szabad gyönyör!

Tér és idő hullámin által

Ringatnak istenélvek;

Dobjátok a máglyára testem:

Égek, de el nem égek!