Megtagadom

Olyan pajzánul ugrándoz a hangom

mikor együtt a kedves társaság

és jól esik kacagnom.

Meg-megkérdezi pár új ismerősöm:

vajjon nem rokonom,

kinek neve is ugyanez,

kinek fájdalmas neve hív,

ki álom-hintán lengedez

ki annyi méla verset ír –

az a szomorú, panaszos legény? –

És én kacajos, kisimult arcommal

a rám meredő nagy tükörbe nézek,

s csodálkozom;

ez volna, akit sírbahívó vészek

sápadt csapata lengedez körül,

ki sohasem örül –

az a szomorú, panaszos legény?

Akkor nagy húrban feszül meg az izmom,

akkor mosolygok a tükör előtt,

s mint hajdan Péter, tagadom a Mestert:

Én nem ismerem őt!