Méla akkordok

Kérem ne sírjon: köztulajdon

a lángolás, a szerelem,

úgy kapjuk tüzet a parkon,

a sétaúton, a teren.

Azt, akinek tűz van szemében,

megszólítjuk: „Pardon - tüzet!”

Akárcsak a dohányos éppen -

aztán megyünk egykedvüleg.

Most, hogy kilobbadott a lángunk,

és elhagyott a szerelem,

megyek, nem lantolom silány búnk -

de kalapom megemelem.

Nem tart örökké semmi ünnep,

a fény, a lávacsók kihalt.

Oltsuk ki hát hamvadt tüzünket,

mint egy kiégett, rossz szivart!

Pár év előtt még lányos arcod

derűs sugárzás, tiszta báj volt,

most képeden csomóba rajzik

a nyári szeplő és a májfolt.

Ma könyvet írsz, hű és okos vagy,

körötted a kedv bárhogy is forr,

toll, pápaszem a fegyvered csak,

s nem kell neked tükörke, rízspor.

Mindezt én objektíven nézve,

naplómba róva konstatálom,

hogy plátóin ma is szeretlek,

s nem bánt a régi, vészes álom.

Ó, hű maradt szivem tehozzád,

de engedd konstatálni lelkem,

hogy az ily változás hatalmas

s reánk - fölöttébb kellemetlen.