Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép,

Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép,

hogy sistereg fehéren künn a hó.

Így rohanok egy pirinyó vasúton,

s ringat tovább egy pirinyó hajó.

Festéktócsádon, a lilán, a zöldön.

csavargó én, dalolva utazom.

Járok japán, olasz és muszka földön,

síró vizen és sívó szárazon.

Távolságok és sínek gombolyagja,

ölembe gombolyul a messzeség.

Hipp, itt a vízen, hopp, most ott a földön,

hipp-hopp valóra válnak a mesék.

Megszínesül a lázamtól a karton,

zászlók feszülnek ki a sárga parton.

Az óceánon vezetem a tollam

azt mondom csöndben: itten nyugalom van,

sápadva mondom, hol kékebb a festék:

itt viharoktól vemhesek az esték,

és tollammal, ha nem lát senki-senki,

a festett vízből hínárt emelek ki.

Az ablakon fehért fehérre hímez

a fagy, akár egy kínai leány.

Apám szivarja füstölög az útra,

és nesztelenül iszom a teám.

A villanyunk - Aequator napja - lángol,

a kis vasút is mintha zengene.

A mély s a messze egy ütemre lüktet,

és zúgni kezd a térkép tengere.