Mélyen

Ágyam oly puha itt a bús vadonban,

mélyen lent, hol az árny meleg folyója

mormol, hömpölyög és sodorja testem,

ahová ezer évben egyszer-kétszer

csurran csak le a fény harmatnyi csöppje:

gyöngyszemű pici fény a gyászipompás

lombok összefonott sűrjén keresztül.

Két kezemre finom penész rakódott,

combjaimra kövér indák gyürűznek,

hullatag levelek, mérföld-magasra

nyúló rengetegek nyirkos szagában

alszom, ágak alatt, nyitott ajakkal...

...Míg testvéreim, az égszinruhájú

angyalok repeső, vidám csapatja

messze – fönt – nevemet kiáltja s elszáll...