Memor esto verbi tui.

Emlékezz meg Uram! szavaidrúl,

mellyekkel engemet, hű tisztelődöt

kies reményre gerjesztettél

gondviselésed iránt!

Inségimben ezek nekem édes

vígasztalásim: mert igéretidnek

kegyes hatalma új életre

emeli bús fejemet.

A’ büszkék csúfollyanak engem’,

ammint akarnak! szent törvényeidtűl nem

állok én el, méglen élek.

Hajdani ostoridot

jól tudom én, mellyek megalázták

a’ büszke lelkeket; ‘s ez nékem szinte

leghathatósbb vígasztalásom.

A’ gonosz embereket

kárhozatos kényekre fajúlni

látván kegyes törvényeidtűl, óh! mint

jár által engem’ a’ haragnak

szent tüze! Ámde viszont

kellemetes dalhang hagyományod

nekem szarándokságomnak völgyében!

Még éjjel sem felejtem én el

Jehova! szent nevedet,

melly kegyesen vonz engemet arra,

hogy szent szabásidot hűven megójjam.

Nem is kivánok e’ világonn

semmi egyéb javakot,

csak hogy szent hagyományidot, ammint

a’ jó fiúhoz illik, tellyesítsem.

Te lévén eggy örökségem, nagy

Isten! igéretemet

ím! örömest újitom előtted,

hogy törvényednek engedelmeskedni

meg nem szünök. Tellyes szívembűl

öntöm elődbe, Atyám!

esdeklő kérésemet a’ Te

irgalmadért, mellyet fogadtál. Ím! én,

fiú gyanánt, hű szorgalommal,

fontolom úttyaimot

szüntelen, és ha talán nyomaidbúl

kilépnek ollykor lábaim, meg vissza

térítem ottan ösvényedhez,

‘s karja közé sietek,

késedelem nélkűl, könyörűlő

Atyámnak, hogy kegyes szavát fogadgyam.

Sokszor be voltam már kerítve

a’ gonoszoknak erős

tőreivel, de nem estek azért ki

kedveltt törvénnyeid gyarló eszembűl.

Éjfélkor ágyambúl felkelvén,

térgyeimenn köszönöm

a’ legigazb jóságra vezérlő

szabásidot, ‘s azoknak társaságát

ohajtom, a’ kik Téged’ félnek,

‘s mint szerető fiaid

szent szavadot versengve fogadgyák.

Végetlen irgalmaddal tellyes a’ föld

óh! Istenem! taníts meg engem’

óni szabássidot.