Mercurius

A Hold az eget fehérre meszelte,

Mercurius,

ő tündököl a messze végtelenbe.

Megvárta, hogy a nagy idő letelt-e,

s most fölremeg

az emberek előtt is tiszta lelke,

mert amitől függött a nyugta-kelte,

a gépezet

kétszáz évig forgott az ürbe fel-le.

Kopernikus volt, aki kieszelte,

s nem látta ezt,

de látom én most egy rövidke percre

a halvány Luna s Vénus közt a lenge,

híg éteren

búcsúsugárt hint méltatlan szemembe.

Nézd, már a nap fényes fejét leszelte.

Elmúlt ez is.

Holnapra testem, lelkem hol leszel te?