Merengés

Veszedelmek, veszedelmek!

Mikor hagytok már el engem?

Mit tudom én, édesek vagy

Keserűk vagytok-é nékem?

Úgy van, úgy... koldus vagyok, vész

Az én éltem kalaúza,

S te hűséges könnyelmüség

Sántaságom famankója.

Mit hazudozol te nékem

Jó barátról, szerelemről?

És utósó lesz-e e csepp

Ámitásod tengeréből?

Csak repülj velem tovább is;

Én vándormadár vagyok,

Nagy a föld, kevés az élet,

Egykor majd elfáradok.

Ábrándozás, képzelődés,

Mézes mázos cérnaszála!

Szakadozz el, hagyj lehullnom

Akár le a sírhalomra...

Emlékezet! idegen kéz

Hazug nyoma van tábládon,

Nem szeretett soha engem

Senki, senki a világon.

Szerelem, te mennyországból

Lelkeinkre hulló csillag,

Nem örültem, s ne örüljek

Soha a te sugaradnak.

Céltalan vándorlom én át

A sivatag életet;

Te lehullasz, elenyészel,

S nem találsz meg engemet!

Vagy talán te fönnragyogsz még,

S nézvén elhagyott utamra,

Csak azt várod, hogy találjak

Nyugalmas, csöndes tanyára?

Oh ne várd, ne várd te ezt, mert

Jövésed lesz majd halálod,

Mért a sírra pazarolni

Boldogító szép sugárod?...

Halj meg amott fönn az égen

Nem ismerten, elfelejtve,

Árnyékoddal éjjelenkint

Sorsom istenét kisértve.

És az átkot majd e sorsnak

Lassu hangon mondjad el,

Mintha sírom éjjeléből

Boszuért támadna fel!