Merengések

Miért is ne volnék én boldog?...

Hisz eddig engemet

Édesanyám s kisöcsémen kivül

E világon senki se szeretett!

Édesanyám szeretett végtelen,

Több példa van reá:

Kétéves voltam s hogyha kútra ment,

Elvittem a fejőszéket alá.

S a jó lélek, az isten áldja meg!

Leült, csókolgatott,

Amint ujjammal kimértem neki,

Édes ölében addig ringatott.

De elválasztá tőlem őt a sors;

Ki szeret ezután?

Oly édesen, oly feledhetetlenül...

Talán egy szép, egy áldott jó leány?

És kis öcsémnél hol volt jobb gyerek? -

Összekuporgatott

Sok krajcárt és erszény garast

S épen egy kis bunda ára volt.

Szerette ő a kis bundát nagyon,

De meg nem veheté!...

Mert a városból azt írtam neki,

Hogy koplalok... s nekem kölcsönözé.

S azóta a gonosz öreg harang

Egyre fizetgeti

Jó kis öcsémnek a nagy tőkepénzt,

A kamatot - mondá - elengedi.

Gyakran kérd: Mikor leszek már nagyúr?

S mikor fizethetek?

Mert a fizetési határidő

Akkorra van, ha majd nagyúr leszek.

Szegény öcsém! Ne várd te azt, ne várd

Te drága pénzedet,

Szegénységben adtad énnekem,

Szegényen adom én is meg neked.

S szeretni foglak, mint te engem

Akkor szerethetél

S csak így lesz méltón megfizetve az

A drága kincs, melyet kölcsönözél!

De a sors tőlem elvitt téged is;

Ki szeret ezután?

Oly édesen, oly feledhetetlen...

Talán egy szép, egy áldott jó leány?...

Nem!... jól tudom, hogy engem ezután

Már senki nem szeret;

Hiszen kinyertem ezekével én

Minden szerelembéli részemet!

Nyargal a szél a fák

Sárga levelével,

Jár a képzelődés

Nyugtalan lelkemmel.

A szél a harasztot

Temetőbe hordja,

Lelkem a szép multat

Visszasóhajtgatja.

Vajha most is, mint rég

Csodák történnének,

És a földre hozzánk

Jönnének tündérek!

Osztán a tündérek

Tündérkirálynéja

Mindent adna, mit csak

Az ember kivánna!...

Lenne nékem is majd

Hozzá egy kérésem;

Nem állana sokból,

Megadhatná könnyen.

Mit is kérnék - tán csak

Aranypalotákat?

Vagy szénásszekérből

Puha szalmaágyat?

A palota nagyon

Síma fényes lenne,

A szénásszekér meg

Könnyen földülhetne;

Nem jó a sártestet

Magasra fölvinni,

Benne ott a lélek

Nem tudna alunni.

Nem; - egy kunyhót kérnék

Erdők vadonában,

A szabadság leges-

Legszebb hazájával.

Csöndes lenne e hely

Emberek zajától,

Bűnös és fertőzött

Talán csak magamtól.

De talán fertőzött

Se lehetne tőlem,

Ha egyedül lennék

A szent erdőségben.

Lehetnék-e én ott

Más emberek rabja?

Lehetnék-e én ott

Ezerek zsarnokja?...

Sem egyik, sem másik

Nekem nem barátom;

Egészen más lenne

Foglalatosságom.

El-elmerengenék

A csendes tűzhelynél,

Kenyeret pirítván

Szemérmes tüzénél.

Anyám lenne a föld,

Fa, virág testvérem;

A könnyelmű kék ég

Lenne feleségem.

Enyelegnénk, hogyha

Szépen mosolyogna,

Együtt mennydörögnénk,

Hogyha elborulna...

De mi haszna! Többé

Csodák nem történnek,

Le a földre hozzánk

Nem jönnek tündérek,

S nem vagyok ugyan most

Ezerek zsarnokja,

Csak minden órában

Más hitványnak rabja!...