MÉRT HAGYTÁL EL, HOGYHA KÍVÁNSZ

Igaz-e, hogy érezlek most is,

Amikor messzire vagy tőlem?

Mért hagytál el, hogyha kívánsz,

Ha bennem lehetsz csak ünneplőben?

Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?

Mért fáradnak el a rohanók?

Mért rág szú-módra szét a tenger

Karcsú, viharra teremtett hajót?...

Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,

Mint szép, szikrázó mennykő a tóba!

De megégetnők-e a világot,

Vonagló lángokként összefonódva?

S pocsolyákba árkolt bús arcomba

Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?...

Ó asszonyom, te balga, te bolond,

Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!