Mese a bolondos lovagról

A bolondos lovag

megállt alant

és felnézett a várra

a vár egy ablakára

és ujjai közt megpendült a lant.

Dalolt sok gyönyörű

boldog mesét

egy malomról, mely őröl

s egy legényről, ki várta kedvesét.

Még sok-sok egyebet

dalolt-dalolt

és mint azelőtt régen

csillagvirágos égen

elkalandozva bolyongott a Hold.

A fekete lovag

csak állt, csak állt

és felnézett a várra

a várnak ablakára,

s kereső szeme senkit sem talált.

Akkor eldobta mind

a vágyakat

s a lantot: legyen néma! –

s a bolondos poéta

sírni kezdett a csöndes vár alatt.