MESSZE ESTEM...

Messze estem, oh lyánykám, beszédes

Szemeidnek szép sugáritól...

(Szemeidből jóság és vidámság,

E kedves két égi gyermek szól.)

Messze estem tőled, oh, te szép lyány.

Te aranyba foglalt drágakő!

De a nap, hol majd elédbe állok,

Ez a nagy nap nemsokára jő.

Nagy lesz e nap, sorsomat határzó,

Mint Waterloo Napoleonét.

Még király vagyok... kevélyen hordom

Koronámat, a fényes reményt.

Oh, de mi lesz éltem, ha fejemről

Porba hull e drága korona?

Mi lesz akkor éltem?... fájdalomnak

Oceánján a Szentilona.