Mészáros Ignác urnak

Utánnod sohajtok Buda bércekéről,

Hol fárodt Muzsáim Gellért tetejéről

Nyögve énekelnek Lajos esetéről,

Kinek most ciprusok nőnek teteméről!

Nálunk már Minerva ledőlt könyökére,

S feltette borostyán ágát bölcs fejére;

Küldi tanitványit honnyok nézésére,

Házát bagolyának bizván őrzésére.

Te azonban arany kerted árnyékában,

Izzadt fővel sétálsz Ceres udvarában;

Gyönyörködsz szérüdön asztagid számában,

Kik mint tornyok állnak Babilon várában.

Tudom, most Márónak mezei sipjával

Köszöntöd a napot piros sugarával,

Melly reád mosolyog, s kegyes orcájával

Áldgya udvarodat a bővség szarvával.

Néha pedig elmész Párizs vidékére,

Hol Sándor esküdött Kártigám szivére;

Nevetve tekéngetsz éltek esetére,

Mellyet a szerencse hányt, vetett kedvére.