Metafizika

Suttog a kert,

agyunkban zenélnek a gondolatok,

szíved is vert, –

különben hallgatagon

ülünk a deszkapadon.

Szép fának üdv,

sóhaj a lombtalannak –

Míg ülünk s meg-megborzadunk,

hogy hátha ránk zuhannak,

belénk kövülve érezzük át

az egész metafizikát.

Égő vércseppem valahány

zajongva mondja:

“Talány az élet,

talány a lány.”

S piros szikráit hasztalanul ontja...

Aztán ránk hull a vén csendfának

legillatosabb, legnehezebb lombja.