Metamorfozis

Fehér ezüstfolyó suhan.

Partján sejtelmesek a fák,

habjai közt örökké tart az álom

és babonásan, ezüstösen suhan.

Itt építettem házikót magamnak

ködöt rezgető, hihetetlen martján

s igézve számolom minden este

holdfényes életem napjait.

Csak egyszer merülök meg a folyóban.

Meghal mezítlen testem lángolása

s aki helyettem újra partra száll:

fenséges, komor ezüstszobor.