Mi ez, mi ez?

Mi ez, mi ez?

Szűz Mária.

Mi ez, mi ez?

Isten fia.

Védd meg szegény kisgyermeked.

Alázatos szívem remeg.

Fehérlő orgonák közt jártam,

és egy leány a mély homályban

haragoszöld lombok között

vetkőzködött, öltözködött.

Olyan volt, mint egy kis cukorbaba.

Fehér hátára hullt sötét haja.

Cikáztak az aranyoszöld legyek

a fekete földön, s ő nevetett.

Hogy nevetett.

Mondd, mit akarhat tőlem Ő,

miért fél így a remegő,

bús kisgyerek?

Azóta folyton erre gondolok csak,

a tárgyak álmosan forognak.

Jaj, jaj, nincs erre szó,

lélekzetállitó

gyönyör

gyötör.

Kiszárad tikkadt ajakam,

és sírok, szégyelem magam,

és lángvörös lesz a világ,

az arcom ég, pirulva, forrón,

és délután vérzik az orrom,

látok ezer tűzpántlikát

és látom Őt - oly szenvedő és halvány -

a padlásunk derengő rejtekén,

zöldszinű homályon, sárga szalmán,

és minden este korán fekszem én,

s akárhová megyek, mindig felém jön,

a zongoraszobában, az ebédlőn,

és lihegek és ég szemem,

s álmatlanul dadogok Néki, Néki

és a szemem a szoknyáját letépi,

és látom Őt, Őt meztelen.

Én Istenem.

Nézd, kis karom milyen sovány.

Milyen zavaros a szobám.

Mi lesz velem?