MI VAGY KEBLEM?...

Mi vagy keblem? nem más, mint egy szoba,

E szobának szívem az asztala,

Ez asztalon nagy ezüst pohárba’

Pezsgett, habzott a vidámság árja,

S gondtalanság volt a ház lakója,

S a pohárnak szomjas fölhajtója,

Ki, midőn a poharat kiitta,

Szívemet, az asztalt teleírta,

Teleírta fényes aranytollal,

Pávatollnál tarkább gondolattal. -

Nem lakik már itt a gondtalanság,

E jó fiút messze elzavarták,

Elzavarta egy hatalmas szellem,

A szerelem. Ez lakik most bennem,

Ez lakik most keblem szobájában

Halvány arccal és sötét ruhában.

Az asztalhoz ment és leült mellé,

A pohárból az italt kiönté,

Letörölte a szép arany írást

Az asztalról, és helyébe írt mást;

S oh, szerelem, az, amit te írtál,

Feketébb a halálnál s a sírnál!