MIÉRT? [1]

Ablakomban, szürke esten,

Üldögélek, semmi kedvem,

Munka nélkül, tétlenül

Sok, sok percem elrepül.

Porbelepte, satnya ágra,

Szirmasíró, bús virágra

Nézek némán, hidegen,

Árva sorsuk mit nekem!

Lelkem üres, puszta, fásult,

És a perc mindegyre száguld,

Míg egy sápadt alkonyon

Itt kell hagyni ablakom...

S a halál szól irgalommal:

“Ne vesződj már szívbajoddal,

Jégkezemmel szeliden

Megsimítom, s elpihen.”

Akkor vadul felsikoltok:

Nem akarok lenni boldog,

Élni, élni, akarok!

Miért? balga, bús titok!