Miért lázadsz az este ellen?

Jön az este; mit hoz az este?

»Tejet, álmot, gyönge leánykát...«

Már a fáradt dajka, a Nap,

a jó kerítéslécek árnyát

a puha fűben

egymás mellé fekteti szépen.

Igy készül a világ az éjre:

hever az árny, állnak a lécek,

mint túl a gatyás jegenyék,

őrnek, e nagy, marcona, délceg

strázsa-legények:

hogy elrémüljenek a Rémek.

A szél, mely úgy tépte a felhőt,

akár egy ideges kisasszony

selyemkendőjét: most eláll,

mint zene, ha nincs ki huzasson.

Tán már alusznak

az angyalok, akiknek húzna.

S te mért lázadsz az Este ellen

- ki hisz kegyelmes és hatalmas -

s félsz, mint piros-szemű, ravasz

hipnotizőrtől, hogy elaltat?

Lesed a holdat?

És remegsz, hogy mit hoz a Holnap?

Kérdjed inkább, mit hoz az Este?

- »Tejet, álmot, gyönge leánykát«... -

s hagyd érni mit érlel az Éj

hagyd nőni a bűvös palántát:

a Bűvész sípja

zeng már, és fátyla leborítva.

Halld, halld, szivem, micsoda kórus.

S az égen is tejek csobognak.

Oly nyugtalan ma a világ:

de a nagy Varázsok nyugodtak.

Húnyd szemed, húnyjad:

mire kinyitod, itt az Új Nap!