MIÉRT ZÁRJÁTOK EL AZ ÚTAMAT?

Miért zárjátok el az útamat?

Bocsássatok!

Előre vonnak vágyaim, de én

Használni s nem ragyogni akarok.

Veszélyben a hon, s tettre híja föl

Minden fiát,

S reményeim, szikláin állok én,

Lelkemre százszoros viszhang kiált.

Szilárd reményem, mint a sziklakő,

Mely nem remeg,

Hogy helyemen majd becsület marad,

Hogy a hazáért sokat tehetek.

A tettek vágya, tettek ereje,

Mint vad patak,

Folyt rajtam át, amelynek habjai

Szilaj morajjal mélybe omlanak.

Fölnézek a nyárdéli napba és

Nem fáj szemem,

Lenézek örvény fenekére és

Lenézek bátran, nem szédül fejem.

Közönséges napokban csak megáll

Más is helyén,

De majd ha minden ember tántorog,

Ottan leszek majd, s nem tántorgok én!

És jőni fognak rettentő napok,

Amilyeket

Csak álmodik most holdas éjeken

Az őrülésig rémült képzelet.

Nem várok én dicsőséges s dijat

Munkáimért...

Kötelességet ingyen tenni kell,

S kötelesség munkálni a honért;

És a dicsőség? isten hírivel

Tovább mehet,

Nem kell nekem kacér leány, midőn

Ölelhetem hű feleségemet.

Miért zárjátok el az útamat?

Bocsássatok!

Előre vonnak vágyaim, de én

Használni s nem ragyogni akarok.