Míg állt a vár...

Míg állt a vár, míg állt a palota:

Ó könnyű volt beszélni!

Fölényes arccal állani oda

S ormától fundamentomáig mérni

Az ősök építette templomot.

Míg állt a vár: ó könnyű volt beszélni!

Lazítni itt is, ott is egy-egy téglát,

Míg a boltívek roskataggá lettek,

S a dómpillérek ernyedtek és bénák.

Most minden rom.

A földdel egyenlővé tétetett.

Nincs fundamentom és nincsen orom.

Csak fű a rom felett

S a fű közt egy-egy csöndes nefelejcs.

Cassandra hangja zokogásba fulladt.

A száraz szemekből a könnyek árja

Csöppenként indult: millió imádság,

Az Istenbe, az örök óceánba.

A fagyos ajkak tüzes ajkak lettek,

Mintha a szívét az ajkára tenné:

A gőgje alázattá változott,

És a fölénye: őrült szerelemmé!

Állok a fű közt, a romok felett,

A nefelejcsek kicsi, kék fejét

Simogatja kezem.

Míg álltál: értetlenül néztelek,

Most rádismerve nézlek, réveteg

S imádlak romjaidban, - nemzetem!