(MIKÉNT REBEGJEN...)

Miként rebegjen tiszteletet szavam

Dicső nevednek, mennyei férfiú?

Miként borúljon bő kegyedhez

Zsengedező erejű Caménám?

Még kétes elmém, - de hevesebb tüzem

Amelyet ébreszt... bennem örömre gyűlt,

Hálám özönnel nyújta kedves

Végre törő erejét vezérűl.

Bíztat reményem csalhatatlan szava,

S a tiszta érzés gyújta szövétneket,

Mélynek világánál csodállak

Tégedet égig ható becsedben.

Én csak csodálom nemzeti fényedet,

Nagy lelked elzárt titkaiból világ

Elébe tűnő érdemidnek

Béreivel jelesűlt személyed.

Nem képes ily kész hangokat ejteni

A gyenge lantos, - Moeoni kűrt szavát

Érdemli rényed, de buzoghat

Szíve szerint kiki bár erőtlen.

A már öröklő hír mire vár tovább?

Tettid kivágák oszlopodat, s örök

Címek ragyognak dűlhetetlen

Sarkolatin, s koszorúk virítnak

Fonnyadhatatlan szárakon a körűl.

Már elkerűlted gyászait a setét

Éjnek, mi kell több? a teleknek

Hervatagin kihatott nagy elméd,

Mellyel vezérléd szerzetedet, dicső!

Itt a tudós kar szét-nem oszolható

Hálája zeng, áldást kiált ott

Pórod az ép telekek kebléből.

Érzem művednek szép foganatjait,

Kedveltid által vettem azon szikrát,

Mely lelkesítő gerjedéssel

Tűnteti lételemet világra.

Miként lesz hálám, s szívem elég ezért?

Egy mély ohajtás annyi ezer között

Ható-e hozzád? amikor víg

Éljeneket dörög a sziklás hegy,

Oh ezt fogadd el, s amikoron közös

Haszonra gerjedt éltedet, egyszerűn

Ajánlom a bölcs Úr kezébe

Miként rebegjen tiszteletet szavam

Dicső nevednek mennyei férfiú?

Mint keljen által bő kegyedhez

Zsengedező erejű Caménám?

Kételkedőleg fontolom. A csekély

Erő hanyatlik egyre tekíntve, más

Részről reményem felsegíti,

Melyet igaz tüzem allapított.

Boldog vidéken lengeti képzetem

A tiszta érzés déli szövétneke,

Ennek világánál csodálom

Érdemidet, közösebb becseddel.

Én csak csodállak; zengeni nem merem

S méltán öröklő tetteidet, nehogy

Homályt borítson gyengeséggel

Tévelyedő szavam érdemidre.