Miként szélcsendben a hajó

Miként szélcsendben a hajó

lelkem ma veszteg úgy lebeg

vitorla nélkül! - Ah be jó,

hogy most melletted ülhetek!

Talán megállt a vén Idő

s mi ketten élünk már csupán -

ó milyen édes lanyha hő,

mily édes lanyha délután.

Most messze földön senki sincs,

fénylik az ajtón a kilincs:

ajtó előtt a macska ül,

hátát gubbasztva gömbölyül.

Kertben tüzel a tulipán

fejét megadva csüggeteg:

most minden édesen beteg.

A tornácon az oszlopárny

a napsütött fal oldalán

ledől, mint tejben a kalán.

Nincs a világon semmi vér,

tejjel és mézzel foly az ér,

a vékony ér a hús alatt:

azért vagy, édes, oly fehér,

s nézed a fehér bús falat.

Elalszik minden - mily varázs!

Már alig zümmög a darázs.

Vállad vonala betegen

omlik el kebled vánkosán

s úgy csüggök fényes szemeden,

mint hipnotizált, orvosán.

Altass el, édes, engemet,

s álom hajóján messze vigy

ah ez az álom - eltemet -

és ah! maradna mindig így!

maradna mindig így...

így...

mindig így...