MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES

Mikor az uccán átment a kedves,

galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,

édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,

egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett - már gyúlt a villany

s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,

hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,

óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!

De begyes kedvük szívemre rászállt,

letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,

karcsú szél hajlott utána hűsen!