Mikor husz éves lettem

Ha a halál ma vinne sírba,

Maradnék ismeretlenül;

Ki voltam, senkinek sem adná

Se könyv, se kő, se könny hirül.

Velem pihenne a dicsőség,

A melyrül annyit álmodám;

Csak egy két jó barát sohajtna:

»Szegény, mért halt meg oly korán!«

Kiket szerettem, fris virággal

Nem hintenék be síromat.

Ki elolvasta unalomból,

Hamar feledné dalomat.

A társaságban oda vetnék:

»Könnyelmü volt, de jó gyerek.«

S a lapokban csak annyi állna:

»Husz éves volt s verselgetett.«

A pletyka is másról fecsegne;

Rólam sehol se volna szó.

A réginél maradna minden,

S támadna más, nagyobb bohó.

Egy a világba kitaszított,

Hozzám hasonló rímelő;

És hogy az élet nagy bolondság:

Elmondaná helyettem ő!