MILÁNÓ DÓMJA ELŐTT

Este, őszi este,

Milánóban, a dóm előtt

Valami a szivünkre hullt

S a szívünket összesebezte.

És vérezve, fájva

Csókoltuk egymás szemeit

S kérdeztük egymást véresen,

Vajon-vajon kinek az átka?

S a dóm némán terpedt

Őszben, ködben az Ég felé:

Kicsúfolt és kikacagott

Egy bűnös, büszke, bús szerelmet.