Milói Venus

A legszebb asszony - bús márványban élve,

A földi szépség istennő csodája,

Derűs habokból fönséggel kiszállva,

Dél napja csókolt egykor fényt fejére.

A századok hozzá rajongva jőnek,

Felé fog szállni vágya jövendőknek,

Heine legszebb könnyét sírta rája,

A Végzet is, kit megbűvölt a bája,

Megengedte, hogy szép legyen örökre,

Csak büntetésül - karját összetörte!