Milyen ideges napok!

Milyen ideges napok! - a levegő zug-zubog.

Óriás fürésztelep! - Árad hideg és meleg.

Hideg szél és meleg nap - sivít, lenget és borzogat.

Mintha üstökös kél a kegyetlen égen

vagy itélő ércet emelne kezében

az utolsó trombitás:

jajgat a kedves táj és szinte menekül.

Futnak a, futnak a füvek a szél elül:

millió láb, egy futás.

Karjaikat a fák lengetik kapdosva;

kutyáktól a város egy veszett zsolozsma,

lángba borult ugatás.

Minden fut és mégse fut - menekülne, de nem tud.

Menekül egy hete már - menekül, de helyben áll.

Csak az a csöpp papírlap - száll el amit a por fölkap.

Mert a holt tárgyak is táncra kelnek szerte,

mint riadt szellemek egy halottaskertbe’,

ha dudál a csontdudás.

S ki söpri szórt porként a vak gondolatot?

Ki keveri gonosz fürdőként a napot?

milyen égi uszodás?

Már kiáltó torkunk zihál és elakad,

és csupa görcs uszó karunk, az akarat -

ólomhullám, fulladás...

Valami nagy mennyei - Klytaemnestra keveri.

Csöpp királyok elveszünk - mi is hullámok leszünk.

Nem is hullám, nem hullám - csak nád amit a hullám hány.

Sűrü süket hullám! óh nehéz varázs szél!

Éled a holt, s holtként hányódik ami él.

Veti a vak áradás!

Mint a füvek, mint a füvek, mintha futnánk,

pedig csak a szél fut és mi nem is tudnánk:

velünk is a szél csatáz.

Soha ennyi mozgás, és ilyen bénaság!

Soha ennyi sereg - de hol a katonák?

Szólhatsz, szólhatsz, trombitás!