Milyenek a csillagok?

A csillagok fent néha nagy-vidámak

és néha szívbe-tépő szomorúk

de mindíg, mindíg, mindíg nagyon szépek!

A csillagok a felhők szeretői,

s azok reájok feketén borulnak,

s irígyen rejtik földi szem elől.

A csillagoknak nagyon jó szívük van

és simító fényt táncoltatnak végig

az élet tarka álom-szőnyegén.

A csillagok mind dáriusi dúsak,

s pazarul dobják a tömérdek kincset

patakok, folyók, tengerek színére.

A kis csillagok iszonyúan bölcsek

és csöndes éjek bársony sátorában

föléd hajolva, titkokat susognak.

A csillagoknak kéklő szemök is van

és olyan édes, hívó, nagy csalással

tudnak a földre letekinteni vélök –

A csillagok az örök eszményképek

kik sóvár vágyra csókolnak fel mindent,

s az embereket kéjbe kápráztatják.

Ezer éjszakán, ezerszer zokogjuk,

hogy a csillagok nagyon messze vannak,

s a csillagokat nem lehet megfogni.