Mindenek szerelme

Ó, nézd, az idő csodaszép,

gyere ki a mezőre,

a napsugár, a szabad ég

várnak az élvezőre.

Kelyhet a virág tágra nyit,

friss szirma nesztelen nő,

kacéran bontja bájait,

akár egy meztelen nő.

Fenn hattyukeblü fellegek

elnyúlnak lusta kéjjel,

omló márványként, élveteg,

mint asszonytestek éjjel.

Zöld könnyüszoknyás karcsu fák -

megannyi ballerina,

féllábon áll, libeg-lobog,

minthogyha táncra hína.

Bogárpárok egymás megett

kerengenek a fűben,

szerelemtől kerengenek

az illatos sürűben.

Énnékem minden szerelem,

az ég, a föld, a felleg

és örök kéjjel szenvedem

ez örökös szerelmet.

Mert nincsen kéjes állapot,

mit csak a lélek érez,

nincs kéj, mely nem formál jogot

a szerelem nevéhez.

Énnekem minden szeretőm,

ami gyönyör szememben,

és testem romlik szenvedőn

e sok-sok szerelemben.

Az édes-forró napsugár

lázra csókolja arcom,

s ha hold süt át a függönyön,

a gyönyörtől nem alszom.

Ezer szeretőm van nekem

és én szeretem mindet

és mindenik tekintetem

mind szerelmi tekintet.

A föld szerelmét élvezem

s pusztulok élvezőben,

istenekkel szeretkezem

magamban a mezőben.