MINDVÉGIG

A lantot, a lantot

Szorítsd kebeledhez

Ha jő a halál;

Ujjod valamíg azt

Pengetheti: vígaszt

Bús elme talál.

Bár a szerelem s bor

Ereidben nem forr:

Ne tedd le azért;

Hát nincs örömed, hát

Nincs bánat, amit rád

Balsors keze mért?...

Hisz szép ez az élet

Fogytig, ha kíméled

Azt ami maradt;

Csak az ősz fordultán,

Leveleid hulltán

Ne kivánj nyarat.

Bár füstbe reményid, -

S egeden felényit

Sincs már fel a nap:

Ami derüs, élvezd,

Boruját meg széleszd:

Légy te vidorabb.

S ne hidd, hogy a lantnak

Ereje meglankadt:

Csak hangköre más;

Ezzel ha elégszel,

Még várhat elégszer

Dalban vidulás.

Tárgy künn, s temagadban -

És érzelem, az van,

Míg dobban a szív;

S új eszme ha pezsdűl;

Ne vonakodj restűl

Mikor a lant hív.

Van hallgatód? nincsen?

Te mondd, ahogy isten

Adta mondanod,

Bár puszta kopáron

- Mint tücsöké nyáron -

Vész is ki dalod.