MINT A MEZŐNEK VIRÁGAI

A falu házában nagy a tanácskozás.

Szép nyári délelőtt,

S belép

Egy fiatal pusztai ember.

S a jegyző úr,

Míg megtömi a nagy pipát szakértelemmel,

Az írásokból föltekint

És csöndet int:

- Hát József csak azért hivattam fel magát -

S füstfelleget ereszt -

Megjött a rendelet:

Király őfelsége elválasztotta, hát

Szabad ember lett. Nos mit szól ehez?

- Mit szólnék jegyző ur: alássan köszönöm.

S tarsolyában pénzt kutat:

Mi vón a törvény ára?

- Elébb is megtehették vón az urak.

- Nem úgy megy az fiam, hol ide a király?

Lám a maga boszorkája csak itt lakik a puszta hatban

És még sincs itt, pedig őt is hivattam.

- Hisz itt van ő.

- Akkor gyűjjön - kiált a jegyző,

És a pásztor kiint:

- Erzsus lelkem, gyere csak egy kicsinyt!

S belibben egy szép kis menyecske,

Virágos, rojtos, sokszinü

Selyemkendő virit nyakába,

Fényesség gyul ki a setét szobába.

- Adj Isten - bécsicsereg mint parti fecske.

- No lelkecském - szól rá a jegyző -

Örül-e, hogy szabad?

Hogyne örülne kis madár, minden ujjára tiz akad.

Ő elnézi őket, milyen szép pár,

Amint a két mezei áll és vár.

- De mondja csak barátom -

Melegen így kezd velük kötődni -

Hiszen úgy látom, már nem is haragszanak.

Hát hogy esett ez a szörnyü harag,

Min tudtak úgy összeütődni,

Hogy a házát se sajnálta rákőtni,

Hogy elhessentsen ilyen madarat?

S a férfi megbillen,

Fényes csizmáját csikordítja.

Egyet pödör, s hetyke bajusza

Alól kis szó fakad:

- Tekintetes uram,

Egy kis trucc az egész...

Mindig a házam hányta,

Hogy így meg úgy.

De kész

Felcsattanni a kis menyecske:

- Egen?!

Furton-furt borosan

Jött meg nekem ez minden este,

Hun voltál, mit csinálsz, nincs Istened?

És csak ennyit vetett:

Nem a tiéd iszom. Semmi dógod vele.

Mert neki háza vót.

Nekem bizony csak a rajtamvalók.

- Így vót fiam?

- Így tekintetes ur.

Csak egy kicsit mégis cifrábban,

Mer fel van ám vágva a nyelve.

Nem bírni evvel ütve-verve,

Hát egyszer oszt kikiabáltam:

Ha elszakad belé a lábam

Elválok: menjen rá az egész házam!

S a szeme megvillant,

Ökle egyet zuhant.

S a menyecske szólt:

- Ilyen e téns uram.

- Jó, jó - nézett rájuk a jegyző -

De hát egymást most nem sajnálják?

Ahogy látom, már meg is békéltek.

Mosolyog a menyecske szája:

- Hát hogyne békélnénk - szoknyáját riszálja -,

Kanál csördülés nélkül nincs étek,

Megesik az ilyen a házasságba.

- Püff neki! - kiált a jegyző -

De már nem házasok.

Nem férj és feleség,

Hát hogy vannak külön?

- Nem vagyunk mi külön.

- Akkor miért váltak el?

S a menyecske ártatlan nézi őt:

- Tekintetes uram,

Nem váltunk ám mi el csak a király előtt,

Nem az Isten előtt.

S a pásztor megtoldja:

- Hogy váltunk vóna el:

Gyerek van ám uram

Kettő a bokorba.

A jegyző harákol,

A pipa szipákol.

- Nem sajnálja házát?

A fejüket rázzák.

- Mér sajnálnám uram?!

Hásze itt az asszony,

Űrá kőtöttem.

Ezt a selyemkendőt az árábul vettem.

S a bogárszemük büszkén összevillant

S a komor világra mosolyogva pillant.

- Pásztorok - sercint utánuk a biró,

S a jegyző elméláz a papírról:

- Pásztorok,

Tudják is ők a világ mitől forog.

De ők

Kint járnak már a nap előtt,

Ős szerelemnek kettős ágai,

Mint a mezőnek a virágai.