(MINT LOHOLÓ BOLOND ELŐTT...)

Mint loholó bolond előtt az égbolt,

Szőkesége egyre távolabb száll.

S jaj, lihegve kell ma észbe kapni:

Szenteké az ég, ha sugaras már.

Kóboroknak otthonuk a csárda,

Asszonyuk a bujdosás virága,

Hejh, de az is, az is, hamar hervadozik!

S vélünk a vihar is csupán mulatozik.

Már virágos éneksüvegemről

A szerelem szalagját lebontom.

Vigye a szél, ha merre akarja,

Énutánam többé ne lobogjon.

Szebb legényre tűzze föl: a párja:

Dobott szívem más szerelem várja.

S a nyomorúságnak nem leszek adósa!

Te csak nyiladozzál, másnak-nyíló rózsa.