Misztikus órák

Ó azok a hosszú, fáradt délutánok,

Mikor bágyadt szívünk vágyakért sóvárog,

Mint a szikkadt földek esőért epednek.

Ó üres órák és élettelen percek,

Mikor lelkünk, mint a züllött, beteg herceg,

Régi rokokóágy álmaira gondol

S életünk, mint rothadt faggyú, fájva serceg.

Ó azok a barna, borús, hideg esték,

Mikor őszi esőt esőzik az emlék,

Mikor ázott lelkünk fázón összeborzad

S vacogó bánattal nézzük a holt holdat,

Melynek híves fénye könnyeinken olvad!

S egyedül, egyedül, egyedül a csöndben

Rátok gondolok szép, régi, hű halottak.

Ó azok a hosszú délutánok, esték,

Ó te beteg élet, ó te fanyar emlék,

Ó te szomorú föld, te nyomorú világ,

Valaki be sirat, régi litániák,

Kolostori mélység, oltári szép virág...

Valahol elmaradt egy kis novicius,

Valahol elveszett egy nagyálmú diák.